2012. aug. 10.

Cigánykártya jelentése: veszteség-szerencsétlenség kártya összehasonlítása


Mindkét kártya esetében elmondható, hogy nem tapsikolunk, amikor egy-egy kirakás alkalmával találkozunk valamelyik kártya lappal. Most nézzük meg, hogy miként értelmezzük a veszteség, illetve a szerencsétlenség kártya lapját.
Mindkét kártya esetében elmondhatjuk, bármely életterületen megjelenhet, akár anyagi vagy szerelmi, hivatás, egészség vonatkozásban jelentkezik. A különbség a két kártya jelentése között az, hogy a szerencsétlenség lapja nem feltétlenül konkrét eseményt jelez előre, hanem a dolgok alakulásának a kimenetelét, illetve az eseményhez a saját magunk viszonyulását mutatja. (itt olvashatsz bővebben a szerencsétlenség viszonyulásának jelentéséről) A veszteség kártya már konkrétabban mutatja az események alakulását és, ahogy a kártyalap neve sugallja az adott területen igen csak vesztésre állunk, de szoktuk mondani, hogy a meccsnek még nincs vége. Abban az esetben, ha a veszteség lapja mellett vagy nagyon közel hozzá nem mutatkozik stabilizáló lap, akkor megfordíthatjuk a "meccs állását". Tehát járjuk körbe, hogy az adott területen, ahol jelentkezik a veszteség lapja mit tehetünk azért, hogy a veszteségünket csökkentsük, illetve a " meccs állását" megfordítsuk.






Add a Facebook-hozOsszad meg a cikket ismerőseiddel!

Nincsenek megjegyzések: