2012. jún. 27.

Melyik jósnőt válasszam?

Ma már nem teljesen igaz a jósnő kifejezés, mert egyre több férfi jóssal is találkozhatunk. Nagy divat manapság a jósok körében, hogy különböző címert használnak, mint például főpapnő vagy mágus, tisztánlátó stb. Én azt javaslom ne ez alapján válasszunk magunknak jövendőmondót. Inkább, olyan embert válasszunk akiről már jókat halottunk közvetlen környezetünkben, baráti körben esetleg már járt nála valaki, ha nincs ilyen ismerősünk, akkor fórumokban érdeklődjünk. Előfordulhat ugyanis, hogy nagy meglepetésben lesz részed, vagy előfordulhat veled is az, amit nem rég halottam, és már nem is egy blog látogatómtól.

Elmesélem a történetet.

Mindkét eset kisértetiesen hasonló volt, de különböző városban és időpontban történt. A jósnő/jósnők mindkét esetben azt jósolta meg, hogy a kérdezőhöz. jósoltatóhoz közel álló szeretet személy autóbalesetben életét fogja veszteni, de Ő megtudja akadályozni, hogy a szerencsétlenség megtörténjen. Mágiával bele tud avatkozni a sors alakulásába, mert a baleset karmikus, de Ő feltudja oldani, és persze nem kevés pénz kért el a szertartásért, amit később többször is meg kellett ismételni.

Amikor először hallottam nem akartam hinni a fülemnek, amikor kb. két héttel később a másik látogatom is ugyanezt mesélte el, akkor már inkább nem írom le, hogy mit gondoltam. Azért írom le és osztom meg veletek a történetet, hogy sajnos bizony vigyázni kell, hogy kihez megyünk el a jövőt fürkészni.

Nem áll szándékomban ítélkezni senki felett, de megkérdőjelezem a hitelességüket mindkét esetben a jósnő/jósnőknek. Sajnos ilyen is előfordul, de általánosítani nem szabad. Én mindenképpen azt javasolom, hogy körültekintően válasszuk meg, hogy kihez fordulunk, amikor jósnőt választunk.

Nincsenek megjegyzések: